Olvasónapló

Könyvek, amiket olvastam és szívesen ajánlok - vagy nem ajánlok - másoknak is. Nem irodalmi elemzés, inkább csak egy emlékeztető magamnak, hogy melyik könyv hogyan került hozzám, mit gondoltam róla...

Most Másoknál

Olvasnivalók

Könyvespolcomról

Ezeket olvashatod

2008.03.30. 18:01 spg

Kristóf Ágota: Trilógia

"A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbentően cudar körülmények között cseperedik két gyerek? Talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé."


Atomic bomberman javasolta ezt a könyvet nekem. Innen is köszönet neki érte. Azt hiszem enélkül sosem került volna a kezembe. Nem túl csalogató borító, furcsa cím, olyan kiadó, akitől talán még senkit sem olvastam.

A könyvesboltban a Battle Royale ellen megynerte a csatát, azt hiszem az első két oldalának köszönhetően: ebbe a két oldalba annyi cselekmény volt sűrítve, hogy alig vártam a hazaértemet, hogy folytathassam az olvasást.

Az első kisregény furcsa szerkezetű, két-három oldalas történetekre van bontva, amelyek nagyon lényegretörően mesélik el a történetet. A szerkezetre maga a történet ad magyarázatot - legalábbis én úgy értettem, hogy maguk a szereplők írják. A történetek nagyon színesek, néha megdöbbentően naturalisták, olykor kicsit brutálisak is. Mivel nem éltem a regény történetének idejében arra gondoltam, hogy ez akár bele is férhetett.

A második kisregény visszavett a lendületből, lelassultak az események, de mindez nem vált kárára - az izgalom megmaradt. Aztán szépen lassan, oldalról oldalra haladva megjelent a kétely a történetben, a kétely az első regény tartalmát illetően. Nem szeretnék semmit lelőni az izgalmakból, ezért inkább nem is megyek jobban bele. Ennek a második regénynek nem egészen értem miért lett "A bizonyíték" a címe. Talán valaki elárulja majd.

A harmadik regény elején aztán kicsit elkeseredtem, mert attól tartottam, hogy ebből az egészből nem fogok érteni egy szót sem a végén, felborult az eddigi szép kis világ majd szépen - egy keljfeljancsihoz hasonlóan - visszaállt a talpára. Minden apró részlet a helyére került, kiderült ki kiscsoda és mikor hol volt mi okból. Klikk - a kép összeállt.

Összeállt, megértettem, szomorkodtam a végén (talán ez nem poén lelövés, ugye senki nem várt feltétel nélküli happy-endet).

Az egész trilógia legfontosabb helyszíne a Kisváros az osztrák-magyar határ mellet (talán Kőszeg?), a regény hátterében pedig jól felismerhetően lezajlik a magyar történelem 1940-1990-es fejezete, vagy fejezetei.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor: Lendületes, megdöbbentő, szeretni való, csalódást okozó, megnyugtató könyv. El kell olvasni.

Kávé érték: (5/5)
nemlátni: (0/5)

2 komment · 3 trackback

Címkék: budapest könyv magyarország ausztria kristóf ágota


A bejegyzés trackback címe:

https://olvasonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr60403427

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: High Heels Palace 2018.04.04. 15:46:40

clipbuster vol 7 uncut - Carfax promo code 2011

Trackback: tom Ford Heels 2018.04.01. 20:05:51

Oukitel K8000, a lemeríthetetlen monstrum - A-Z olcsóság

Trackback: Shoes Women 2018.03.19. 20:06:00

army tm for lmtv - Jennette casin

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picidzé · http://librarian.blog.hu/ 2008.04.04. 16:14:54

Az írónő unokahúgával egy osztályba jártam (borzasztó jó melle van), és szerintem a Trilógia az egyik legbetegebb könyv, amit valaha olvastam. Egy megbomlófélben lévő elme zseniális alkotása.

spg · http://www.olvasonaplo.hu 2008.04.04. 16:41:38

Én is úgy éreztem a harmadik könyv elején, hogy megbomlik az elmém, mert semmi sem az volt, aminek addig hittem. De nagyon jól kijött belőle.
süti beállítások módosítása