A csudálatos Mary alkonyattájt a keleti széllel érkezik Banksék házába. Fél kezével a kalapját fogja, a másikban táskát cipel. Rövidesen megállapodik a szülőkkel, s máris olyan otthonosan érzi magát a házban, mintha mindig ott élt volna, a gyerekekkel pedig azonnal megtalálja a hangot. Michaelt annyira elbűvöli a csudálatos dadatündér, hogy lefekvéskor meg is kérdezi tőle: Ugye Mary Poppins, sohase megy el tőlünk? Mary szipog egyet, aztán így válaszol: Itt maradok, míg meg nem fordul a szél. S valóban így is lett. Mary a keleti széllel jött, s a nyugati széllel ment el. De mi minden történt közben a Banks-házban?!

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Egész gyermekkoromban elkerültek engem a Csudálatos Maryk. A legtöbb amit tudtam róla, hogy a "Keleti széllel érkezett és nem beszélt sokat...". Most azonban egy estét kihagytam otthon és máris ezt kezdték olvasni nélkülem.

Van valami furcsa ebben a könyvben. Ez a Mary egy többnyire mogorva, szigorú dadus. Szereti a rendet és a fegyelmet, a gyerekek néha mintha tartanának is tőle. Szóval ha én gyerek lennék, semmiképpen sem szeretnék egy ilyen dadust.

De ez csak a mérleg egyik serpenyője.

A másikban olyan dolgai vannak, amelyekről a gyerekek csak álmodoznak. Tud repülni. Ismeri a csillagokat. Tud beszélni az állatokkal. Van egy varázslatos iránytűje. A barátairól már ne is beszéljünk.

Úgy tűnik, hogy a gyerekeknél ez a másik serpenyő sokkal fontosabb, mert imádják. Legalábbis a lányok. És "milyen kár, hogy már vége". "Ugye elolvassuk majd még egyszer?". "Azon az oldalon nem néztük meg rendesen azt a képet!". "Van folytatása?"

Szerencsére Travers is rájött, hogy ezt itt nem hagyhatja abba, ezért írt még néhány folytatást, ami majd hamarosan jön itt is. Csak valaki adjon be egyet az antikváriumba. Legyen az bármilyen szakadt. Ezt is úgy kezdtük olvasni, hogy először sorba rendeztük a lapokat... Sebaj, számolni is mostanában tanulunk.