"A legnagyobb huszadik századbeli amerikai zsidó írók - Henry Roth, Bellow, Malamud, Singer és Philip Roth - között tartja számon a világ az immár Magyarországon is az egyik legnépszerűbb szerzőnek számító Chaim Potokot, aki az irodalmi doktorátust megszerezve ortodox rabbiként működött szerte a világon Ausztráliától Dél-Koreáig. Első regénye, A kiválasztott, mely nyomban hatalmas sikert aratott, a kelet-európai közösség sajátos életformáját továbbörökítő New York-i hászidok különös világában játszódik, s a vallásos zsidóság két nemzedékének, az apjával s ugyanakkor önmagával viaskodó fiúnak állít szívbemarkoló és felejthetetlen emléket."
Egy régi barátom ajánlotta ezt a könyvet, de én valahogy idegenkedtem tőle. Nem gondoltam, hogy a zsidók világa, az emberek belső vajúdása pillanatnyilag nagyon lekötne engem - inkább valami izgalmasraa vágytam. Emiatt nem is kerestem ezt a könyvet.
Legutóbbi könyvesbolti látogatásom során, amikor egy útikönyvet kerestem s nem találtam kb. 10 perc után ezzel a könyvvel néztem farkasszemet - és a könyv nyert. Tetszett a borítója, a mérete, de leginkább a színvilága...
Tudom, nem ezek alapján kell megítélni egy könyvet, de nálam sokszor ilyen tényezők is közrejátszanak. Szóval a könyv nyert.
Még aznap este olvasni kezdtem és a történet rögtön megfogott. Izgalmas volt, ahogy egy baseball meccsen keresztül ismerkedtem meg olyan zsidó és baseball fogalmak jelentésével, amelyeket nap mint nap hall az ember és a szavakat jól ismeri, de ha pontosan el kellene magyarázni mit is jelent bizony bajban lenne.
A feszültség az elejétől kezdve folyamatos a könyvben, nehéz letenni. Az izgalom mellett folyamatos az információ is, meghökkentve és néha megdöbbentve. Számomra például újdonság volt (rég volt már az iskola), hogy a II. világháborúnak tényleg csak a végén derült ki hivatalosan a koncentrációs táborok létezése és funkciója, valamint a zsidó állam megalapítása körüli hercehurca több szemszögből is körbejárva érdekes téma, jó adalék a napi hírekhez.
A könyv történetét nem szertném lelőni. Ami engem megfogott benne az az ellentétek folyamatos körforgása, a szereplők személyiségének fejlődése, a vallás iránti elkötelezettség magas szintje és a végén a feloldás.
Szinte mindig tudható volt, hogy mi következik, de ennek ellenére izgalmas volt elolvasni, hogy az hogyan történik.
Régen olvastam már ilyen sokáig az éjszakába...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.