Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye - melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának - botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg. A könyvből készült filmváltozat már kapható DVD-n.
(kép és fülszöveg www.libri.hu)
Sokszor találkoztam már ezzel a könyvvel könyvesboltban, a borítója is szimpatikus volt mindig, mindig kézbe is vettem, de a tartalom elolvasása után általában arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy kissé beteges...
Később valaki, valahol nagyon bizonygatta, hogy ez nem egy olyan könyv, ne ítéljek elhamarkodottan. Akkor megfogadtam, hogy el fogom olvasni, azonban beletelt egy kis időbe, mire tényleg megvettem és aztán belekezdtem.
A belekezdés után nem volt könnyű abbahagyni, mert ez tényleg nem egy olyan könyv. Persze sokan meghalnak benne, folyik a vér rendesen, de én egyre nagyobb lelkesedéssel olvasom. Hullanak a fejek, szerelmek derülnek ki és halnak meg, de még mindig olvasom. Pedig a könyv lapjait végigpörgetve tisztán látszik a gyerekszámlálóból, hogy happy end-re ne nagyon számítsak. (A gyerekszámláló az oldalak bal felső sarkában mutatja, hogy még hányan vannak életben.)
Jól el vannak találva a szereplők. Kissé ugyan nehéz követni ki-kicsoda - főleg a japán nevek miatt - de az író azért erre is gondolt:
A nevekre példának itt van néhány lánynév a könyvből, ember legyen aki követni tudja:
Az biztos, hogy a Közép-ázsiai Köztársaság egy beteg hely. Ez a diákokon is megláltszik, akik közül többen próbálták már a prostitúciót, sokukat megerőszakolták (saját anyjuk adta el őket) és nem ritka a bandázás és rablás sem. Emellett itt van még a Program, amiben ki is kell nyírniuk egymást...
..nem is boldogok miatta. Többen többféleképpen reagálnak rá, van aki egyből felveszi a harcot, mások megpróbálják meggyőzni a többieket a passzív ellenállásról, megint mások a rendszer ellen próbálnak küzdeni. Ezzel talán nem mondtam el túl sokat.
Elolvasása után megnéztem a filmet is. Kidobott két óra. Egyrészt ez alatt az idő alatt ki kellett nyírni mindenkit, ami azt jelenti, hogy sokkal sűrűbben halnak az emberek, ráadásul nem is úgy ott és akkor, ahogy a könyvben. (Szóval leginkább a gyilkosság és szerelem váltogatták egymást a képernyőn.) Másrészt annyira eltávolodott az eredeti történettől, hogy el sem hittem. A végén rituálisan kellett volna letörölnöm.
Szóval vigyázat, filmet ne. Ha már megvolt és amiatt nem olvastátok el a könyvet, akkor gyorsan elő vele, sokkal kerekebb és értelmesebb a történet, kevesebb - legalábbis arányaiban kevesebb - vérrel.
Van egyébként saját honlapja is: www.battleroyale.hu
Sokszor találkoztam már ezzel a könyvvel könyvesboltban, a borítója is szimpatikus volt mindig, mindig kézbe is vettem, de a tartalom elolvasása után általában arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy kissé beteges...
Később valaki, valahol nagyon bizonygatta, hogy ez nem egy olyan könyv, ne ítéljek elhamarkodottan. Akkor megfogadtam, hogy el fogom olvasni, azonban beletelt egy kis időbe, mire tényleg megvettem és aztán belekezdtem.
A belekezdés után nem volt könnyű abbahagyni, mert ez tényleg nem egy olyan könyv. Persze sokan meghalnak benne, folyik a vér rendesen, de én egyre nagyobb lelkesedéssel olvasom. Hullanak a fejek, szerelmek derülnek ki és halnak meg, de még mindig olvasom. Pedig a könyv lapjait végigpörgetve tisztán látszik a gyerekszámlálóból, hogy happy end-re ne nagyon számítsak. (A gyerekszámláló az oldalak bal felső sarkában mutatja, hogy még hányan vannak életben.)
Jól el vannak találva a szereplők. Kissé ugyan nehéz követni ki-kicsoda - főleg a japán nevek miatt - de az író azért erre is gondolt:
- -névsor a könyv elején,
- -egy-egy új (vagy régen látott) szereplő megjelenésekor zárójelből megtudhatjuk, hogy fiú-e vagy lány,
- -sok-sok visszautalás a történetben,
- -nem mellesleg gyorsan fogynak az emberek, aminek megvan az az előnye, hogy kevesebbre kell emlékezni.
A nevekre példának itt van néhány lánynév a könyvből, ember legyen aki követni tudja:
- Júko
- Juka
- Júkie
- Jukiko
- Jumiko
Az biztos, hogy a Közép-ázsiai Köztársaság egy beteg hely. Ez a diákokon is megláltszik, akik közül többen próbálták már a prostitúciót, sokukat megerőszakolták (saját anyjuk adta el őket) és nem ritka a bandázás és rablás sem. Emellett itt van még a Program, amiben ki is kell nyírniuk egymást...
..nem is boldogok miatta. Többen többféleképpen reagálnak rá, van aki egyből felveszi a harcot, mások megpróbálják meggyőzni a többieket a passzív ellenállásról, megint mások a rendszer ellen próbálnak küzdeni. Ezzel talán nem mondtam el túl sokat.
Elolvasása után megnéztem a filmet is. Kidobott két óra. Egyrészt ez alatt az idő alatt ki kellett nyírni mindenkit, ami azt jelenti, hogy sokkal sűrűbben halnak az emberek, ráadásul nem is úgy ott és akkor, ahogy a könyvben. (Szóval leginkább a gyilkosság és szerelem váltogatták egymást a képernyőn.) Másrészt annyira eltávolodott az eredeti történettől, hogy el sem hittem. A végén rituálisan kellett volna letörölnöm.
Szóval vigyázat, filmet ne. Ha már megvolt és amiatt nem olvastátok el a könyvet, akkor gyorsan elő vele, sokkal kerekebb és értelmesebb a történet, kevesebb - legalábbis arányaiban kevesebb - vérrel.
Van egyébként saját honlapja is: www.battleroyale.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.