Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Dün szerint ez az a Márai könyv, amit el kell olvasni.

Mivel hangoskönyvként előbb került a kezembe, ezért inkább meghallgattam. Lukács Sándor nagyon szépen meséli el a könyvet, a hangja nagyon illik a hangulathoz. A rövid zenei betétek a fejezetek végén segítenek abban, hogy lapozgatás nélkül is érezzük a könyv tagolását. Ilyennek kell lennie egy hangoskönyvnek. (Néha azért úgy éreztem, hogy a mondatok-bekezdések közti szüneteket mintha megvágták volna, de ez még belefért.)

A történet gyorsan elhelyezkedik térben és időben, egyből a cselekmény közepébe vágva levelet kapunk. Ez a levél aztán lehetőséget ad a Tábornoknak, hogy elmesélje eddigi életét.

Ez az életmesélés nagyon magával ragadó, sodró lendületű. Közben azt hittem, hogy tudom miről fog szólni a könyv és emiatt jól éreztem magam. De Márai másképpen gondolta.

A két fiatalkori barát összetalálkozásakor a Tábornok egy hosszú "vádbeszédbe" kezd. Innen kezdve nagyon lassan bontakozik ki a történet, mindent megrág/mevizsgál több oldalról is. Azonban nem unalmas. Mikor már azt hinné az ember, hogy messze járunk az eredeti témától mindig kapunk egy újabb cseppnyi információt, ezen megdöbbenünk és emiatt tovább KELL olvasni (esetemben hallgatni).

Nagyon bele lehet merülni. Én annyira hallgattam, hogy rossz megállóban szálltam le. Így többet kellett sétálnom de legalább tovább hallgathattam.

Minden pillanatban azt vártam, hogy a "vádlott" (Konrád) végre szólaljon meg. Mondjon valamit, amivel megnyugtat és feloldja az egész konfliktust és egymás nyakába borulnak. Azonban erre hiába vártam. A Tábornok végül saját vádbeszédében jut el a végkifejlethez és vezeti le a felgyülemlett feszültségeket. Így jutunk el egy olyan állapotba, ahol mindketten "vádlottak" és "vádlók" is lesznek egyszerre - mindezt minden harag nélkül.

Közben a gyertyák a szobában csonkig égtek.

Számomra azonban a végén megejtett csók rejtélyes, mit akarhatott ezzel az író?