Főhőse, a fanyar, kiábrándult angol újságíró hiába hangoztatja, hogy semmi köze a franciák vietnami háborújához, az amerikai beavatkozáshoz: mind mélyebben bonyolódik bele a saigoni ügyekbe - amelyekhez, mint csökönyösen hajtogatja, "semmi köze". Azonban amíg az ember ember, a szeretet, gyűlölet, féltékenység, barátság elemi töltésű érzelmeit semmiféle semlegesség nem képes hatástalanítani.
(kép és fülszöveg antikvarium.hu)
Amikor elkezdtem olvasni fogalmam sem volt róla, hogy miről fog szólni a könyv. Kivéve amit a fülszöveg elárult, de azzal azért nem jutottam sokkal beljebb.
Először azt hittem, hogy az önzésről fog szólni. Aztán azt, hogy az igaz szerelemről. A végén a naivitás is képbe jött. A valóság az, hogy egyikről sem szól igazán.
Amit nekem mondott az az, hogy senki sem igazán az, aminek először látszik. Ahogy többet és többet ismerünk meg a szereplőkből úgy váltogatják helyüket a pozitív és negatív hősök oldalán.
Nincs igazán nyertese vagy vesztese a történetnek kivéve talán a wietnami embereket. Mert ők sehogy sem tudnak jól kijönni abból a helyzetből, amibe nem is értik hogyan és miért kerültek bele.
Keresek még könyveket ebből a korból erről a helyről, ha valakinek van jó ötleter ne tétovázzon javasolni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AnTalk 2008.10.24. 19:58:51