Olvasónapló

"Robert Merle történelmi riportregényében a krónikás hűségével idézi fel 1953. július 26-át, a kubai forradalom első eseményét, a Moncada-laktanya legendás ostromát, amely ugyan kudarcba fulladt, mégis megingatta azt a rögeszmét, hogy a Batista-rezsim megdönthetetlen.Ez a nap a forradalom „keserű keresztelője” volt, tanúsága annak, hogy bár „nagy emberek nélkül nincs történelem”, a történelmet mégsem ők: a diktátorok, karizmatikus népvezérek, hanem az egyszerű emberek csinálják, élik-szenvedik meg.Szemtanúi lehetünk, amint egy csapat elszánt fiatal – tapasztalatlanságuknál csupán naiv hitük és elszántságuk nagyobb – megelégelve Batista diktatúráját, a jobb jövő reményében, a nemzeti méltóság programjáért fellázad a fennálló hatalom ellen. De ma már – hosszú évtizedek távolából – azt is megérthetjük, miért valóságosabb a hithű forradalmár, Che Guevara, mint a XX. század egyik önmagát túlélt mítosza...A könyvet 30 db fekete-fehér fotó illusztrálja."

Sok rossz ajándékkönyvet kaptam már, ez a kivételek egyike. Azt hiszem ezt én is megvettem volna.

A borítón lévő szakállas figuráról azonban én (talán "fiatalságomnál" fogva) nem ismertem rá Fidel Castro-ra. Pedig ő az.

A történet a kubai történelem egyik sorsfordító napját meséli el és a könyv elején meg is ijedtem, hogy egy napról kell olvasnom (mert ugye akkor sok lesz a leíró - talán ideológiai - rész). Szerencsére az író kicsit hátréblépett és nagyobb perspektívából kezdte leírni az eseményeket, beavatva az olvasót a korai kubai történelembe, spanyol hódításokba, amerikai befolyásra. Mindez jól elhelyezte az eseményeket.

Az ostrom megszervezésének és lebonyolításának során szinte minden résztvevőről kaptunk egy rövid leírást, ami számomra már majdnem sok volt. (Mit evett, hogy nézett ki, sántított-e...)

Furcsa volt betekinteni egy diktatúra hétköznapjaiba, mit tehettek és tettek is meg az emberekkel. Ilyenkor mindig kicsit odaképzelem magam és megrettenek.

Furcsa volt az aprólékosan megtervezett ostrom egy bagatell baleset miatti meghiúsulását olvasni és aztán látni, hogy az elszigetelt csoportok információ hiányában hősiesen küzdve halálukig harcoltak.

Az ostrom utáni üldözéseknél aztán Fidel egyre inkább hősies magasságokba emelkedett, minden résznél megtudtunk valamit róla, amelyben kivételes, egyedi, kitartó volt. Persze veszítve is ő győzött, gyanítom hogy az író is szimpatizálhatott a kommunista eszmékkel.

Az író sokszor utalt jövőbeni, immár sikeres eseményekre is, nekem hiányzott ezekről egy fejezet, hogy megtudjam hogyan vitték végül is sikerre a forradalmat. Most nézhetek utána saját magamnak...