Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellet t már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.
(kép és fülszöveg antikvarium.hu)
Ez a könyv nem egy bizonyos háborúról szól. (Még akkor is, ha technikailag igen.)
Ez a könyv nem akar meggyőzni minket bármely oldal ideológiája mellett.
Ez a könyv azt mondja el, hogy a háború mit jelent alulról nézve. Arról a szintről, ahol már nem is igazán tudják, hogy miért harcolnak, de tenni nem tudnak ellene.
Ezen a szinten rádöbbennek, hogy a velük szemben álló oldalon is ugyanilyen, alsó szintű emberek vannak. Semmivel sem másabbak mint ők - talán csak a bajuszuk vagy szakálluk nagyobb.
"Látom sötét alakjukat. Szakálluk lobog a szélben. Semmit sem tudok róluk, csak azt, hogy foglyok, s éppen ez az, ami megráz. Az életük névtelen és bűntelen;............
Egy parancs ellenségeinkké tette ezeket a csöndes alakokat; egy másik parancs barátainkká változtathatná.
Valahol egy asztalon néhány ember, akit senki sem ismer közülünk, aláír valami okmányt, s aztán esztendőkig legfőbb célunkká válik az, amit a világ máskülönben megvetésével és legsúlyosabb büntetésével súlyt."
Ebben a könyvben minden benne van. A tehetetlenség, kötelesség, bajtársiasság, csalódottság, várakozás, kétségbeesés. Mert mindezek benne vannak a harcoló katonák lelkében is. És ezt nekik maguknak kell feldolgozniuk ott a helyszínen.
El sem tudom képzelni, hogy én hogyan teljesítettem volna ott. Valószínűleg belőlem is gép lett volna és ugyanazt tettem volna. (Azért belül remélem, hogy nem.)
Nincs mit írni erről a könyvről. El kell olvasni és ezáltal át kell élni.
Nem meggyőzni próbál bennünket bármiről is, hanem megértetni.
Aki elolvassa megérti, hogy a háború rossz. Akkor is, ha már előtte is tudta.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
marlow · http://szepirodalom.blog.hu 2009.03.03. 08:30:30
Amúgy jó a blog nagyon, vissza fogok még térni
üdv,
marlow