Tíz esztendeje - ha nem is nap szerint -, hogy e könyv utolsó szavait leírtam. Már a második vagy a harmadik napon hozzákezdtem a megírásához, amikor a Baross utcai ház, ahol ostrom alatt családommal bujkáltam, felszabadult, és néhány hét alatt be is fejeztem. Még a pincében, pillogó gyertyafény mellett kezdtem róni a sorokat, azt se tudtam akkor, hogy könyv lesz-e belőle vagy csupán önmagam számára valamiféle számvetés? Se praktikus írói cél, se műfaj, se gondos írói megmunkálás nem érdekelt akkor. Egyszerűen: muszáj volt írni. Úgy éreztem, nem tudnám elkezdeni azt a másik, az új, a hosszú éveken át várt, vágyott, remélt - s egyszer-egyszer már nem is remélt - életet, ha ami az ostrom rettenetes napjaiban felgyülemlett bennem, el nem mondom. A papírnak csak, önmagamnak vagy másoknak is, mindenkinek? Nem gondolkoztam rajta. Így született meg ez a könyv, a "Város az ingoványon". Pontos helyét nem is tudnám a magam írói munkásságában. Írtam regényeket, szociográfiát, színdarabot - valamikor, nagyon régen, még verseket is. Ez nem regény, nem riport, nem napló, nem is történelmi dokumentum. Mindegyikből van benne - de ahogy most olvasom, leginkább egy szenvedélyes hangú felszólaláshoz hasonlítanám, valami nagy történelmi percben, amelynek magam is résztvevője voltam. Vádlottként vagy vádlóként? Mint tanú vagy báró? Kicsit ez is és az is: népem írófiaként...
(kép és előszó antikvarium.hu)
A könyvet a Magyarország története a XX. században c. könyvből merítettem. Azt volt hivatott leírni az abban szereplő leírás alapján, hogy hogyan éreztek a budapesti emberek a közel egy hónapos pincében töltött idő után.
Ehhez képest az első hatvan-hetven oldalon át azt taglalja, hogy mi juttatta ide a magyar embert és Budapestet. Hogyan épült az egész város egy ideológiai ingoványra. Mivel én még nem láttam kiutat a taglalásból így becsuktam a könyvet.
Egyébként sem tetszett a hangneme. Zavaróan szenvedélyesen fest le mindent sok-sok áttétellel. Kellő korismeret nélkül nem is igazán lehet érteni. Rengetegszer "céloz" úgy, hogy a szavakat idézőjelbe helyezi - mintegy "kikacsintva" az olvasóra.
Néha úgy éreztem, hogy a szöveg "hangnemét tekintve" akár a kuruc.info főoldalán is megjelenhetne. Csak itt éppen a kommunista testvérek a "jó csávók".
Nem tetszett. Talán ha 50 oldalt még kibekkelek, akkor jó folytatása lehetett volna a Pincenaplónak, de nem bírtam.
A könyv egyébként szintén valami könyvtár tulajdona volt:
KERÁMIAIPAR K.T.SZ.
Bp. VII. Hársfa u. 39
Telefon: 222-756
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.