Sikerekben gazdag pályája csúcsán Remarque megírta a második világháború körképét éppúgy, mint korábban az első világháborúét, a Nyugaton a helyzet változatlan-ban. A Szerelem és halál órája egy fiatal német katonáról szól, aki háromhetes szabadságra visszatérhet az összeomlóban lévő keleti front poklából. A hátországban azonban még szörnyűbb pokol, még iszonyatosabb élmények várnak rá, az emberek és a tárgyak fizikai pusztulásának látványa és az életben maradt lakosság lassú morális leépülsének légköre. A félelemmel és rettegéssel együtt növekszik a fasiszta terror nyomása, s a szabadságos katona hiába próbál a szerelembe menekülni, a félelem a boldogságát is megmérgezi. S ahogy Németország összeomlását látja, úgy ébred fel benne a lelkiismeret és a felelősségérzet is, hiszen ő maga is részese volt az egész világ haragját és megvetését kihívó gazságnak. Ernst Graeber szerelmének és halálának tragikus története színes, izgalmas, lebilincselő olvasmány, de ennél több is: komor mementó az újabb nemzedékeknek.
(kép és fülszöveg antikvarium.hu)
Hősünk a háború borzalmai között arról álmodozik a fronton, hogy hazatér egy rövid szabadságra, kipiheni a fáradalmakat és feltöltődik a továbbiakra. Persze ez így túl szép lenne.
Tíz esztendeje - ha nem is nap szerint -, hogy e könyv utolsó szavait leírtam. Már a második vagy a harmadik napon hozzákezdtem a megírásához, amikor a Baross utcai ház, ahol ostrom alatt családommal bujkáltam, felszabadult, és néhány hét alatt be is fejeztem. Még a pincében, pillogó gyertyafény mellett kezdtem róni a sorokat, azt se tudtam akkor, hogy könyv lesz-e belőle vagy csupán önmagam számára valamiféle számvetés? Se praktikus írói cél, se műfaj, se gondos írói megmunkálás nem érdekelt akkor. Egyszerűen: muszáj volt írni. Úgy éreztem, nem tudnám elkezdeni azt a másik, az új, a hosszú éveken át várt, vágyott, remélt - s egyszer-egyszer már nem is remélt - életet, ha ami az ostrom rettenetes napjaiban felgyülemlett bennem, el nem mondom. A papírnak csak, önmagamnak vagy másoknak is, mindenkinek? Nem gondolkoztam rajta. Így született meg ez a könyv, a "Város az ingoványon". Pontos helyét nem is tudnám a magam írói munkásságában. Írtam regényeket, szociográfiát, színdarabot - valamikor, nagyon régen, még verseket is. Ez nem regény, nem riport, nem napló, nem is történelmi dokumentum. Mindegyikből van benne - de ahogy most olvasom, leginkább egy szenvedélyes hangú felszólaláshoz hasonlítanám, valami nagy történelmi percben, amelynek magam is résztvevője voltam. Vádlottként vagy vádlóként? Mint tanú vagy báró? Kicsit ez is és az is: népem írófiaként...
A könyv a korszaknak az idegen nyelvű és hazai monografikus munkákra, a kiterjedt szakirodalomra, a szerző kutatói eredményeire és oktatói tapasztalataira támaszkodó nagy ívű összegzése. Romsics a gazdaság-, a társadalom- és a művelődéstörténeti, valamint a kül- és belpolitikai szempontok kiegyensúlyozott érvényesítésére törekedett. A legfontosabb adatsorokat diagramok, grafikonok, táblázatok, szövegközi térképvázlatok és fotók teszik áttekinthetővé. Külön értéke a kötetnek, hogy egy értékelő mozzanatokat is tartalmazó irodalmi áttekintéssel is segíti az olvasót könnyebb tájékozódásban. Romsics Ignác munkája az egyetemi és főiskolai hallgatók és történészek tankönyvként és kézikönyvként is használható alapműve.
Nagy Lajos immár klasszikus Pincenapló-ja a felszabadulás huszonötödik évfordulóján jelenik meg új kiadásban. A Pincenapló, amely első ízben közvetlenül az ostrom után, 1945-ben látott napvilágot, őszinte hangú, anyagában rendkívül gazdag, szemléletében egyéni felidézése 1945 első heteinek, azoknak az időknek, amikor a háború elvakult hívei és szerencsétlen üldözöttek, közönyösök, gyávák és a jövőben reménykedő emberek együtt húzódtak meg a bombázások és harcok elől a város pincéiben, ki várva a közeledő Vörös Hadsereget, ki pedig félve tőle. A vallomás őszinteségével, a részletek hitelességével, a tanú tárgyilagosságával, de egyszersmind a szocialista író indulataival ábrázolja Nagy Lajos ezeket a napokat, halhatatlan emlékiratot adván történelmünk egyik legiszonyatosabb korszakáról.
Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellet t már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.