Olvasónapló

Ennek a hangoskönyvnek a hallgatása közben folyamatos örömérzete van az embernek.

Für Anikó hangja még a szomorú pillanatokban is vidámsággal van tele.

Kern András Pepin bácsija pedig egyenesen "megszólal".

Az események egy sörgyárban és a körül játszódnak, nincs igazán történet, pilanatokat ragadunk meg az életből és vizsgáljuk meg őket jobban, többnyire Maryska szempontjából.

Hiszen ő mesél. Francin csak ritán szólal meg, Pepin bácsinak a monológjai svejki sztorizgatásokhoz hasonlítanak, az események - olykor véresek is - pedig pörögnek.

Könnyedségénél fogva észre sem vesszük és már a végén vagyunk. Nem hagy maradandó lelki nyomokat, de az "Unatkozik? Vegyen mosómedvét!" szlogen vagy Pepin bácsi szolmizálása nagyon megmarad az emberben. Pont úgy, mint Maryska elfenkelése a végén - akinek legnagyobb gondja közben, hogy "Vettem-e fel tiszta alsóneműt?, nehogy rosszul nézzen ki felhajtott szoknyával.

Nem hiszem, hogy Rejtő Jenő könyveiről sokat lehetne még írni. Valószínűleg mindenki olvasta már a történeteit valamilyen formában, talán leginkább mint képregényt.

Ezt a hangoskönyvet Rudolf Péter hangja és mesélési stílusa teszi különösen élvezetessé. (Korábban már meghallgattam egy Rejtő hangoskönyvet az MEK-ről letöltve, de félbe kellett hagynom a monoton géphang miatt. Pedig nem is biztos, hogy gép mesélte.)

Minden megvan ebben a könyvben, ami egy Rejtő könyvben lenni szokott:

• férfinak öltözött leány, aki bármit megtesz a céljaiért
• gazemberek, akik valójában úriemberek
• úriemberek, akik valójában gazemberek
• egzotikus helyszínek
• hatalmas bunyók
• a főszereplő végtelenül előrelátó
• ja persze szerelem, ami titkos
• persze a végén minden jóra fordul

Ennek a könyvnek a címéből mindig arra következtettem, hogy tele van mély gondolatokkal és vég nélküli elmélkedéssel - ezért eddig sosem olvastam. Persze "ne ítéljünk a cím alapjén", de ki nem teszi ?

Hangoskönyvnek indult, de rádiójáték lett belőle.

Fantasztikus akasztófahumorral kísérhetjük végig az írót agydaganatának történetén, kezdve onnan, hogy hallja, amint a vonat kihúz az állomásról. Csak éppen állomás nincs sehol.

Aztán belenyugszik, hogy ez így van rendjén és később már várja a menetrendszerinti - nem létező - vonatot. De ezzel nincs vége. Sőt.

Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Dün szerint ez az a Márai könyv, amit el kell olvasni.

Mivel hangoskönyvként előbb került a kezembe, ezért inkább meghallgattam. Lukács Sándor nagyon szépen meséli el a könyvet, a hangja nagyon illik a hangulathoz. A rövid zenei betétek a fejezetek végén segítenek abban, hogy lapozgatás nélkül is érezzük a könyv tagolását. Ilyennek kell lennie egy hangoskönyvnek. (Néha azért úgy éreztem, hogy a mondatok-bekezdések közti szüneteket mintha megvágták volna, de ez még belefért.)

A történet gyorsan elhelyezkedik térben és időben, egyből a cselekmény közepébe vágva levelet kapunk. Ez a levél aztán lehetőséget ad a Tábornoknak, hogy elmesélje eddigi életét.

Valahol a Nagyhercegségben volt egy aprócska falu, ahol álmosan, egyhangúan teltek a napok egészen addig, amíg egy csintalan fiúcska pirosra állítva a jelzőlámpát, magának a nagyhercegnek a vonatát fel nem tartóztatta. A felháborodott felség azonnal megbékül, amint megkóstolja Virágosdomb két nevezetességét: a vaníliafagylaltot és a szamócát. A falucska egy csapásra igen fontos hely lesz, s e naptól fogva sorra állnak meg a gyorsvonatok az állomáson. De Virágosdombon még ennél is furcsább dolgok esnek meg, s a kitűnő olasz író kötetéből azokat is megtudhatjuk, nevezetesen: hogyan csinál a titokzatos, vörös szakállú nyaraló Szent Hermész ünnepén tűzijátékot, s hogyan kapja feleségül szőke szerelmét a mindig kormos mozdonyvezető.

Saját régi könyvespocomon találtam, fogalmam sincs honnan és hogyan került oda, de kedvesnek tűnt.

A Nagyhercegség kis falucskájának lakóiról szól. A leírásban említett kisfiúnak közel sincs annyi szerepe, mint amennyit várnánk.

Három történet van benne: az elsőben felemelkedik a falu, a másodikban a városi klikk megpróbálja terrorista akcióval megfúrni a dombi konkurrenciát, míg végül a harmadikban szerelem is lesz.

A történetek aranyosak, tele olaszos nevekkel, amiket igyekezten hűen kiejteni. A végén persze van egy "Hogyan ejtendő", de már későn vettem észre.

Először történt, hogy a címeket és a nagybetűs szövegeket már a lányom "egyedül" olvasta. Csak kicsit kellett fogni a kezét itt-ott. Ezen felbuzdulva minden nagybetűs szöveget elolvastunk a könyvben (Waldorf iskola első osztályában csak a nyomtatott nagybetűk vannak...): MÓRA FERENC KIADÓ, HAT ÉVEN FELÜLIEKNEK, TARTALOM, BALETTCIPŐBEN TOKIÓIG...

Ez az utóbbi könyvcím annyira megtetszett, hogy keresem is az antikvárumban, de sajnos nincs.